Zanetti: Az Internek kihívásokra van szüksége

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.18. 12:46
null
Zanetti (balra) szerint kihívásokra van szüksége az Internek (Fotó: Action Images)
Andrea Stramaccioni, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője a Romával szembeni Olasz Kupa-búcsú után elmondta, megérdemelt volt a két meccs alapján a fővárosiak döntőbe jutása. Javier Zanetti reméli, a problémás idény után jövőre újra trófeákért harcolhat a csapat. A Románál speciális derbire készülnek.

„Csak az elismerés hangján lehet szólni játékosaimról, akik mindent beleadtak. Kiváló első félidőt produkáltunk, Tommaso Rocchi révén könnyen megduplázhattuk volna előnyünket. A második játékrészben a Roma feljött, mi pedig visszaestünk. Azt sajnálom, hogy egy kontrából kaptunk gólt, amikor a védelmünk rendezetlen volt” – mondta Andrea Stramaccioni a 3–2-re elveszített elődöntő visszavágóját követően.

Az Inter tehát az Európa-liga után búcsúzott az Olasz Kupától is, míg a bajnokságban csak a hetedik helyen áll. Stramaccioni nem akart beszélni a saját jövőjéről.

„Nem akarok saját magamról beszélni, sokkal inkább a csapatról. Ez egy nehéz periódus a számunkra, mert ugyan Ricky Álvarez és Juan Jesus visszatért, de Esteban Cambiasso megsérült a bemelegítés alatt. A két meccs alapján megérdemelt a Roma továbbjutása, ezért játékosait is megilleti az elismerés. Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig biztattak minket” – zárta mondandóját az Inter szakvezetője.

Javier Zanetti reméli, a problémás idény után jövőre újra trófeákért harcolhat az Inter:

„A lehető legjobban be kell fejeznünk az idényt, remélhetőleg néhány sérült játékos felépül, és a segítségünkre lehet benne” – utalt rá Zanetti, hogy a Roma ellen 11 futballistájára nem számíthatott Stramaccioni.

„Utána nyugodtan le kell ülnünk, és át kell tekintenünk, mit kell rendbe tennünk, hogy az ősztől újra sikeresek lehessünk. Világos ötletekre és közös célokra van szükség, meg egy olyan csapatra, amelyik vezető szerepre hajt. Az Inter olyan klub, amelynek mindig kihívásokra van szüksége” – idézi a 39 éves csapatkapitányt az Inter Channel.

Massimo Moratti elnök is védelmébe vette csapatát, mondván, előfordul, hogy a megfelelő létszámú együttes kiállítása is problémát okoz.

„Mindenkinek joga van kifejezni a véleményét, én is elmondom a magamét, a szurkolók is megtehetik ezt” – utalt Moratti arra, hogy voltak kritikus hangok is a lelátón a Roma ellen.

Mattia Destro korábbi interesként duplázott a meccsen:

„Két hónapig nem játszhattam, így nagyon ki voltam éhezve a gólra. Mindannyian szerettük volna megnyerni a meccset. Hogyan érzek a korábbi csapatomnak rúgott gólok miatt? Az ő vezetői hozták meg ezt a döntést…” – mondta a támadó.

Aurelio Andreazzoli szerint speciális lesz a kupadöntőben rájuk váró derbi:

„Nehéz megmagyarázni, miért kezdtünk ilyen gyengén, ez már nem az első hasonló eset volt a szezonban. Fel kellett ráznunk magunkat. A döntőre a lehető legjobb fizikai és szellemi állapotban kell érkeznünk, ehhez meg kell nyernünk a következő bajnoki meccseinket. Amikor munkába álltam, kitűztem magam elé néhány célt, ezek egyike volt a kupadöntő. A végső sikerért egy derbit kell megnyernünk, amely különleges lesz. Egységesek vagyunk, még ha jelenleg nem is vagyunk százszázalékos állapotban” – nyilatkozta a Roma edzője.

A döntőt május 26-án rendezik, Rómában.

A mérkőzés összefoglalója

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

NTERNAZIONALE–AS ROMA 2–3
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion. V: Bergonzi
Internazionale:
S. Handanovic – Jonathan, Ranocchia (Belloni, 87.), Samuel, Juan Jesus – Kuzmanovics (Foresta, 74.), Kovacic, J. Zanetti, E. Schelotto (Benassi, 64.) – R. Álvarez – Rocchi. Vezetőedző: Andrea Stramaccioni
A kispadon:
Belec (k.), Carrizo (k.), Mat. Silvestre, Chivu, Bandini, Pasa, Colombi
AS Roma:
Stekelenburg – Toroszidisz, Marquinhos, Castán, Marquinho – Bradley, De Rossi, Florenzi (Balzaretti, a szünetben) – Lamela (Taddei, 76.), Totti, Destro (Dodó, 70.). Vezetőedző: Aurelio Andreazzoli
A kispadon:
Lobont (k.), M. Goicoechea (k.), Iván Piris, Romagnoli, Pjanic, Perrotta, L. Jonatan, Tahcidisz, N. López
Gószerző:
Jonathan (21.), Álvarez (80.), ill. Destro (55., 69.), Toroszidisz (73.)
Továbbjutott:
az AS Roma, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59

Kántor Sándor Olasz Kupa-ezüstérmes a Scandicci röplabdacsapatával

Röplabda
2026.01.25. 17:28

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 23:04
Ezek is érdekelhetik