Juve: mindenben megegyeztek Higuaínnal - sajtóértesülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.23. 11:02
A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint a Juventus labdarúgócsapatának vezetői megegyeztek Gonzalo Higuaínnal, így már csak az argentin csatár klubjával, a Real Madriddal kell dűlőre jutniuk az átigazolás részleteivel kapcsolatban.

Az olasz sportnapilap szerint a Juventus vezetői közül Beppe Marotta és Fabio Paratici utazott el szerdán Madridba, ahol Higuaín apjával, Jorgéval, valamint testvérével, Nicolásszal tárgyaltak. A felek végül négyéves szerződésben állapodtak meg, amely idényenként 4.5 millió eurós fizetést garantálna az argentin válogatott csatárnak, de ez az összeg 6 millió euróra is emelkedhet a különböző prémiumok kifizetésével.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy Higuaín a következő szezont már a „zebrák” mezében kezdi meg, a Juventusnak ugyanis a Real Madriddal is meg kell egyeznie. Korábbi sajtóhírek szerint a spanyol csapat legalább 30 millió eurót szeretne kapni játékosáért, kevesebbel akkor érné be, ha megkapná a torinóiaktól Arturo Vidalt is. A Juvénál azonban hallani sem akarnak chilei középpályásuk elengedéséről, és abban reménykednek, hogy 25 millió euró is elég lesz Higuaín megszerzésére.

Könnyen lehet, hogy az ügy egy ideig nem zárul le, hiszen a Real Madridnak meg kell találnia a távozó José Mourinho utódját, valamint elnökválasztás is szerepel a „királyi" klub nyári programjában.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
18 órája

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
18 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
2026.08.13. 13:02

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42