Inter: Javier Zanetti egy évvel meghosszabbította szerződését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.12. 12:36
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale hivatalos honlapján tudatta, hogy egy évvel meghosszabbította a 39 esztendős klublegenda, Javier Zanetti szerződését. A védelemben és a középpályán is bevethető futballista 2014 nyaráig kötelezte el magát a milánóiakhoz.

A 145-szörös argentin válogatott játékos a Palermo elleni áprilisi bajnokin szenvedett Achilles-ín-szakadást, amelynek következtében meg is kellett műteni, kihagyása pedig az orvosi előrejelzések szerint legalább hat hónapot vesz igénybe.

Az Inter ennek ellenére bizalmáról biztosította legendás játékosát, és 2014 nyaráig meghosszabbította a szerződését.

„Mindenekelőtt szeretném megköszönni a klub bizalmát. Hosszasan beszélgettem a vezetőkkel a sérülésem után, és úgy döntöttünk, hogy egy évvel meghosszabbítjuk a szerződésemet. Az Inter ismét bizonyította, hogy bízik bennem, nekem pedig szenvedélyem ez a klub. Remélem, a pályán nyújtott teljesítményemmel meg tudom hálálni a bizalmukat. Szeretném megköszönni a szurkolók támogatását is, akiktől rengeteg támogató levelet kaptam az elmúlt hetekben, a bérleteladások pedig mutatják, hogy a következő szezonban is a csapat mögött fognak állni. Mindent megteszek, hogy ismét teljes értékű játékos lehessek, és ismét az edző, valamint a csapattársak rendelkezésére álljak” – nyilatkozta a kék-feketék hivatalos honlapjának Zanetti.

A 40. születésnapját augusztusban ünneplő futballista 1995-ben igazolt az Interhez, amelynek színeiben azóta több mint 600 olasz bajnokin lépett pályára.

Legfrissebb hírek

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29

Nagy nehezen továbbjutott a Genoa az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.09.15. 19:53