Serie A: a Lazio megszerezte végre a Santos játékmesterét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.09. 13:14
A Lazio nyolcmillió euróért végleg megszerezte a Santos tehetséges játékosát, Felipe Andersont. A 20 éves futballista öt évre írt alá.

A brazil utánpótlás-válogatott futballista átigazolásáról már januárban megállapodott a Santos és a Lazio, de akkor néhány perccel kicsúsztak a FIFA által megszabott átigazolási határidőről. A hírek szerint azon ment a kötélhúzás, hogy a Lazio részletekben akart fizetni, a Santos viszont egyben akarta a pénzt.

Felipe Anderson 2010 októberében mutatkozott be az első csapatban, és 2012-ben hat góllal segítette a Santost az országos bajnokságban. Átigazolását az is nehezítette, hogy játékjogának fele nem a Santos birtokában volt, és ez a harmadik fél többször is megnehezítette a tárgyalásokat.

Igli Tare, a Lazio sportigazgatója elmondta, hogy számára ez volt a legszörnyűbb tárgyalássorozat, éppen a harmadik fél közreműködése miatt. Az albán vezető hozzátette, hogy Felipe Anderson végleg kitartott a Lazio mellett, hiába próbálták a Benficának, a Liverpoolnak vagy az Atlético Madridnak is beajánlani.

 

Legfrissebb hírek

Nem kellett sokat várni: itt van Neymar újabb balhéja!

Minden más foci
2026.08.05. 10:31

„Majd ha kifut a szerződés” – Neymar decemberben dönt a visszavonulásról

Minden más foci
2026.08.04. 13:38

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
2026.07.26. 10:15

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

Gennaro Gattuso lett a Lazio vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.23. 15:58