Olasz Kupa: Garcia nem gondol a 0-3-ra, Conte nem beszélt

Vágólapra másolva!
2014.01.21. 14:01
null
Kiélezett csata várható a Roma–Juve kupameccsen (Fotó: Reuters)
Olaszország papíron két legjobb csapata találkozik kedd este egymással az Olasz Kupa negyeddöntőjében. A Serie A-ban listavezető Juventus a bajnokságban első számú üldözőjének számító Roma otthonába látogat. Rudi Garcia, a fővárosiak trénere a szurkolók erejében is bízik, míg Antonio Conte, a Juve vezetőedzője nem ment el a sajtótájékoztatóra.



„Ez lesz a hét legfontosabb mérkőzése – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Rudi Garcia, a Roma francia vezetőedzője. – Ezen a meccsen dől el, ki jut az elődöntőbe, s csakis ez számít. Nekünk kell biztosítani, hogy a Roma legyen a továbblépő csapat. Majdnem telt ház lesz az Olimpicóban, ami remek hangulatot fog eredményezni. Számunkra ez előnyt jelent, jó úgy otthon játszani, hogy a szurkolók veled vannak.”

Mint ismert, bajnokin a Roma 3–0-ra kikapott a Juventus otthonában január 5-én, Garcia szerint azonban azt a meccset el kell felejteni.

„Most csak a kupamérkőzésre és a továbbjutásra koncentrálunk, a bajnoki már a múlté. Arról majd később beszélhetünk, de még a Juve is ellátogat hozzánk a Serie A-ban” – tette hozzá a szakember.

Kollégája, Antonio Conte, a Juventus vezetőedzője nem jelent meg a meccs előtti sajtótájékoztatón. Az olasz lapok szerint Conte nem kevesebb, mint nyolc helyen fog változtatni a Sampdoria ellen 4–2-re győző kezdőcsapatán. A hírek szerint csak Giorgio Chiellini, Claudio Marchisio és Arturo Vidal kap ismét lehetőséget kezdőként.

A Tippmixpro szorzói alapján a Roma a favorit (több mint kétszeres odds), de a Juventus (rendes játékidőben elért) győzelme sem fizet sokkal többet.

OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

20.45: Roma–Juventus (Tv: Digi Sport 1)

 

Legfrissebb hírek

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
4 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik