Serie A: Ez az az Inter, amit én elképzeltem - Mazzarri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.16. 10:58
A Serie A 24. fordulójában az Internazionale 2–1-es győzelmet aratott a Fiorentina otthonában. A mérkőzés után a milánóiak vezetőedzője, Walter Mazzarri elégedetten nyilatkozott együtteséről.

„Tegnap este remekül játszottunk, de kockára tettünk két pontot azzal, hogy számtalan helyzetet elpuskáztunk. Egy olyan minőségi csapat, mint a Fiorentina, bármelyik pillanatban betalálhat, és a mérkőzés végén ez majdnem sikerült is nekik egy kontra végén, ami abból indult, hogy mi végezhettünk el szabadrúgást. Ez teljesen abszurd, fel kell nőnünk” – nyilatkozta Walter Mazzarri, az Inter vezetőedzője.

„Figyelembe véve, hogy hol játszottunk, és hogy ki volt az ellenfél, remek teljesítményt nyújtottunk, különösen az első félidőben. Mikor jó formában vagyunk, és úgy futballozunk, hogy a szélsők is bekapcsolódnak a támadásokba, akkor az már az az Inter, amit én elképzeltem magamnak” – jelentette ki az olasz szakember. Walter Mazzarri, az Inter vezetőedzője.

„Figyelembe véve, hogy hol játszottunk, és hogy ki volt az ellenfél, remek teljesítményt nyújtottunk, különösen az első félidőben. Mikor jó formában vagyunk, és úgy futballozunk, hogy a szélsők is bekapcsolódnak a támadásokba, akkor az már az az Inter, amit én elképzeltem magamnak” – jelentette ki az olasz szakember.

Legfrissebb hírek

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
21 perce

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
3 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
5 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
21 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35
Ezek is érdekelhetik