Inter: Mazzarri nem hallotta, hogy kifütyülték

2014.10.30. 15:24
Az Inter edzője, Walter Mazzarri szerint csapatának több helyzetet kell belőnie. A szakember a Sampdoria elleni 1–0-s győzelem után vonta le ezt a következtetést.

Mint ismert, a tegnapi bajnokin a fekete-kékek számos helyzetet puskáztak el, míg végül Mauro Icardi a góljával fontos sikerhez juttatta együttesét.

„Legyőztünk egy csapatot, amely nem vesztett még ebben a szezonban. Az egyetlen negatívum, hogy nem tudtunk több helyzetet kihasználni. Végül is nyertünk, de remélhetőleg a gólokat a következő meccsre tartogatjuk" – nyilatkozta az Inter edzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Legyőztünk egy csapatot, amely nem vesztett még ebben a szezonban. Az egyetlen negatívum, hogy nem tudtunk több helyzetet kihasználni. Végül is nyertünk, de remélhetőleg a gólokat a következő meccsre tartogatjuk" – nyilatkozta az Inter edzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Nagyszerűen futballoztunk, boldogok vagyunk attól, ahogy a fiúk játszanak. Ez egy összetartó csapat, amely remek emberekből áll. Igazán a sajátomnak érzem."

Néhány szurkolója kifütyülte az Intert a szünetben, ugyanakkor Mazzari kiemelte, hogy nem észlelte a hurrogást.

„Nem hallottam őket, egyenesen az öltözőbe mentem, hogy gondolkodjak, mégpedig azon, hogyan játszott a csapatom, és mit kell változtatnunk a szünet után. Ezért nem hallottam füttyszót."

„Mindenkinek joga van a véleményének kifejezésére, de én jobban szeretem, ha a csapatom és a szerzett pontjaink beszélnek helyettem."

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Curtis Jones az Internél folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 20:52

Julián Álvarez helyett másik argentin világbajnok igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.20. 09:41

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49