Serie A: „A triplázás a Juventus célja ebben a szezonban”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.14. 11:23
Simone Pepe, az olasz Serie A-ban szereplő Juventus labdarúgója elmondta, mindhárom sorozatban – amiben elindultak – nyerni szeretnének.

A torinói csapat tarolt a hazai fronton az előző években, de a nemzetközi siker elmaradt, a „zebrák” 1996 óta nem nyerték meg a Bajnokok Ligáját. Pepe azonban reméli, ebben a szezonban sikeresek lesznek.

„Sok célunk van erre az idényre, mert azért küzdünk, hogy triplázzunk, azaz mind a három sorozatban (Serie A, Olasz Kupa, Bajnokok Ligája) mi győzzünk a végén – mondta Pepe. – Semmit sem nyertem, mielőtt a Juventushoz szerződtem, de amikor megérzed a siker ízét, újra át akarod élni. Három bajnoki cím nem elég, akarjuk a negyediket és az ötödiket is.”

A Juventus 11 meccséből kilencet megnyert a bajnokságban, és hárompontos előnnyel vezeti a Roma előtt a Serie A-t. A Bajnokok Ligájában azonban az E-csoportban a torinóiak csak a harmadik helyen állnak az Olympiakosz és az Atlético Madrid mögött, így egyelőre a négyesből való továbbjutás sem biztos számukra.

 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59
Ezek is érdekelhetik