Inter: Handanovic még nem ír alá, a Roma és az MU is vinné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 12:48
Samir Handanovic ügynöke utalt rá, hogy az Internazionale kapusa talán nem hosszabbítja meg szerződését, és felvetett egy római távozást.

A szlovén válogatott kapus gyakran nyújtja a legjobb teljesítményt a mindössze a 13. helyen álló csapatban, szerződéséből pedig csupán másfél év van hátra. Új szerződése egyelőre nincs.

„Egyelőre nem beszélünk erről, miután 2016 júniusáig szerződése van. Volt három nagyon tapogatózó találkozó a fekete-kékek vezetőségével. Hogy mit szeretne Handanovic? Az biztos, imádja Olaszországot…” – mondta az ügynök.

Olasz lapok szerint ez egyben a Roma érdeklődését jelenti, a tizenegyesölőt a „farkasok” mellett a Manchester Uniteddel és a Liverpoollal is összeboronálták.

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50
Ezek is érdekelhetik