Serie A: a biztonságiakra sincs pénz, elmarad a Parma meccse

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 18:38
Hivatalosan is elhalasztották a Parma–Udinese olasz labdarúgó bajnokit, amelyet eredetileg vasárnap 15 órától rendeztek volna meg. Az új időpontról egyelőre nincs döntés, de a Parma számára lehet, hogy sokkal súlyosabb következmények is lesznek.

A parmai polgármester kezdetben cáfolta a döntés megszületését, de ma este a szövetség közleményt adott ki a döntéssel kapcsolatban. Az FIGC-elnök Carlo Tavecchio személyesen hozta meg a határozatot, miután a hatóságtól azt a választ kapta, hogy legfeljebb zárt kapuk mögött lehetne megrendezni az összecsapást.

A Parma pénzügyi krízise miatt jelenleg ugyanis már azt sem engedheti meg magának, hogy fizetni tudja a rendező személyzetet illetve a szükséges biztonsági intézkedéseket.

„Miután beszéltünk az Olasz Labdarúgók Szövetségével, valamint az Olasz Edzők Szövetségével, akik kifejezték problémájukat a zárt kapus mérkőzéssel kapcsolatban, valamint miután Parma polgármestere megegyezett a Lega Serie A-val, meghoztuk ezt a döntést” – áll a közleményben.

A találkozót későbbi időpontra halasztják, új dátumról egyelőre nem született döntés. A jelenlegi helyzet értelmében igencsak nagy esélye van annak, hogy a Parma ebben a szezonban már nem játszhat mérkőzést.

Ha ez bekövetkezik, a szabályok értelmében (mivel már a szezon felén túl vannak a csapatok) minden hátralévő mérkőzésüket 3–0-s eredménnyel kapják meg az ellenfelek, viszont az eddigi eredmények megmaradnak.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
21 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20
Ezek is érdekelhetik