Serie A: gólerős védő okozta a Napoli vesztét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.01. 22:57
null
Glik termeli a gólokat (Fotó: Action Images)
A Serie A 25. fordulójában a Torino hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Napolit. A mérkőzés egyetlen gólját az utóbbi időben igen eredményes védő, Kamil Glik szerezte.

 

Mindössze egy gól döntött a Torino–Napoli bajnokin. A vendégek esélyesebbnek számítottak, mégis a hazaiak örülhettek.

A 67. percben ugyanis egy bal oldali szögletet követően Kamil Glik érkezett remek ütemben, és csúsztatott a hosszúba. Ez volt a torinói hátvéd hatodik gólja a szezonban. A topbajnokságokat figyelembe véve egyetlen védő sem talált többször az ellenfelek kapujába. Ez a momentum pedig eldöntötte a három pont sorsát.

A 78. percben nagyon közel került az egyenlítéshez a Napoli: Manolo Gabbiadini végezhetett el szabadrúgást 18 méterről, de remekül eltekert labdája a kapufán csattant. Daniele Padelli kapusnak esélyes sem volt a hárításra, de szerencséjére a kapufa besegített.

A Torino értékes és némileg meglepő győzelmet aratott. A Napoli viszont a veresége miatt maradt három ponttal a második Roma mögött, és csak két ponttal előzi meg a negyedik Laziót.

SERIE A
25. FORDULÓ
Torino–Napoli 1–0
(Glik 67.)
KORÁBBAN
Atalanta–Sampdoria 1–2
(Standardo 16., ill. Muriel 68., Okaka Chuka 81.)
Cesena–Udinese 1–0 (A. Rodríguez 76.)
Palermo–Empoli 0–0
Sassuolo–Lazio 0–3
(Felipe Anderson 45., Klose 70., Parolo 77.)
Cagliari–Verona 1–2 (Conti 90., ill. Toni 9., Gómez Taleb 56.)
Inter–Fiorentina 0–1 (Szalah 56.)
A Genoa–Parma mérkőzést elhalasztották

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 24 17 6 1 51–13 +38 57
2. Roma 24 13 9 2 37–18 +19 48
3. Napoli 25 13 6 6 44–31 +13 45
4. Lazio 25 13 4 8 43–27 +16 43
5. Fiorentina 25 11 9 5 37–24 +13 42
6. Sampdoria 25 9 12 4 32–28 +4 39
7. Genoa 24 9 9 6 36–29 +7 36
8. Torino 25 9 9 7 28–25 +3 36
9. Internazionale 25 9 8 8 39–32 +7 35
10. Milan 25 8 10 7 35–30 +5 34
11. Palermo 25 8 10 7 38–39 –1 34
12. Sassuolo 25 6 11 8 29–38 –9 29
13. Empoli 25 5 13 7 25–27 –2 28
14. Udinese 24 7 7 10 26–32 –6 28
15. Verona 25 7 7 11 29–44 –15 28
16. Chievo 25 6 7 12 18–30 –12 25
17. Atalanta 25 5 8 12 22–37 –15 23
18. Cagliari 25 4 8 13 32–47 –15 20
19. Cesena 25 4 7 14 24–47 –23 19
20. Parma 23 3 2 18 20–47 –27 10
* A Parmától 1 pont levonva
Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
22 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik