Juve: Pirlo a BL-döntő után követi Lampardot és D. Villát?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.03. 15:46
Az AS értesülései szerint a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-finálé lesz Andrea Pirlo utolsó mérkőzése a Juventus mezében, valamint azt is tudni vélik, hol folytatja pályafutását. 

A spanyol lap úgy értesült, az olasz középpályás elfogadta a 2015-ös szezontól az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő New York City FC ajánlatát. New York City FC ajánlatát.

Ha Pirlo valóban az újonnan alapított New York-i klubhoz szerződik, akkor a Manchester Cityt elhagyó Frank Lampard és David Villa csapattársa lehet.

Az AS szerint Pirlo már rábólintott a pályafutását Katarban folytató Xavit is környékező amerikai klub ajánlatára, de a Juventusszal még nem született megegyezés. A játékost 2016 júniusáig köti szerződés a torinóiakhoz.

A New York City FC a 2015-ös MLS-szezonban13 lejátszott mérkőzés után a Keleti főcsoport utolsó, 10. helyén áll egyetlen győzelemmel és hét vereséggel.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Gazdagék megnyerték az első meccsüket a Ligák Kupája idei sorozatában

Minden más foci
2026.08.05. 06:53