Serie A: az Ajaxtól igazolt fiatal támadót a Lazio – hivatalos

Vágólapra másolva!
2015.07.29. 16:39
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio szerződtette az Ajax 20 éves futballistáját, Ricardo Kishnát – erősítette meg a holland klub.

A fiatal támadó kedden átesett az orvosi vizsgálaton, így a hivatalos bejelentés gyakorlatilag már csak formalitásnak számított.

„Az Ajax és a Lazio egyezséget kötött Ricardo Kishna átigazolásával kapcsolatban – áll a holland klub közleményében. – Az játékos átigazolása azonnal életbe lép, a támadót 2016. június 30-ig kötötte szerződés az Ajaxhoz.”

A 20 éves, a bal szélen és csatárként is bevethető holland utánpótlás-válogatott játékos 48 tétmérkőzésen lépett pályára az amszterdamiaknál, és hétszer volt eredményes. A hírek szerint Kishna négyéves szerződést kötött a római csapatta, szezononként 1.2 millió eurót kereshet, míg vételára nagyjából 4 millió euró volt.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Serie A: Rómában oktatta a Laziót a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.19. 22:45

Tóth Alexről kérdezték a Bournemouth edzőjét; a Galatasaray is beszállhatott a versenybe

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 11:37
Ezek is érdekelhetik