Juventus: a rivális Milan fiatal védőjét szemelték ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.30. 16:12
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Juventus Mattia De Sciglióval, a Milan védőjével erősítené meg a keretét a nyáron.

Mint azt a football-italia.net írja, Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője a nyáron mindenképpen szeretné megerősíteni együttese védelmét, első számú kiszemeltje pedig nem más, mint Mattia De Sciglio, a rivális Milan 23 esztendős védője.

De Sciglio 2011 óta tagja a piros-feketék felnőttcsapatának, és jól ismeri Allegrit, hiszen pont a 48 éves tréner volt az, aki akkoriban játszatni kezdte a mindkét szélen bevethető olaszt, ám a védő az utóbbi időben a Milanban jobbára csak a cserepadot koptatja.

A Juventus a hírek szerint 10 millió eurós ajánlatot tesz a nyáron De Sciglióért.

Legfrissebb hírek

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
12 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
15 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik