Palermo: Gilardino távozik, Balogh az első számú csatár – még…

Vágólapra másolva!
2016.07.05. 07:20
A Palermo vezetősége nem gördít akadályt Alberto Gilardino távozása elé, a helyi forzapalermo.it szerint viszont így Balogh Norbert jelenleg a szicíliai klub első számú csatára. A lap szerint nem sokáig.

Davide Ballardini vezetőedző mindenképpen megerősítené a csatársort, és bár már szinte biztosra vehető a macedón Ilija Nesztorovszki érkezése, még így sem lehetnek elégedettek a palermóiak.

A megoldás a hétszeres válogatott Marco Borriello szerződtetése lehet. A 34 éves csatár már körbevándorolta Olaszországot, játszott többek között a Milanban, a Romában és a Juventusban is, a tavaszt az Atalantánál töltötte, de megváltak tőle. Szabadon igazolható, és bár a Palermo csak fele annyit fizetne neki, mint az előző szezonban Gilardinónak, nem sok lehetőség közül válogathat.

Opció még Marcello Trotta, a Sassuolo csatára, valamint a sajtó szóba hozta a legutóbb a Boca Juniorsban játszó Pablo Daniel Osvaldo esetleges megszerzését is, de az argentinról szóló híreket már cáfolták Zampariniék.

 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
8 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
13 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik