Milan: Donnarumma döntött a jövőjéről – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 14:21
Gianluigi Donnarumma marad az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan csapatánál és hamarosan meghosszabbítja szerződését – írja a Corriere dello Sport.

A 18 éves kapus szerződése 2018-ig érvényes, korábban pedig azért nem hosszabbított, mert még nem volt biztosítva a klub jövője. Mint ismert, Silvio Berlusconi kínai tulajdonosi kézben lévő cégnek adta el áprilisban a Milant. adta el áprilisban a Milant.

Márciusban úgy nyilatkozott Mino Raiola játékosügynök, hogy Donnarumma nagy csapatot érdemel. Hogy Milánóban vagy másol, lényegtelen – fogalmazott a sztármenedzser.

Nos, a jelek szerint a vörös-feketéknél komolyan gondolják az erősítést, ugyanis már három játékost szerződtettek, és hol van még az átigazolási szezon vége! Mateo Musacchio (Villarreal) és Ricardo Rodríguez (Wolfsburg) a védelembe, míg a középpályára a nagy tehetségnek tartott Franck Kessié (Atalanta) érkezett.

Úgy tűnik, nem is kellett több Donnarummának, aki a hírek szerint kész hosszú távú szerződést kötni a klubbal.

Legfrissebb hírek

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
13 perce

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
15 órája

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
18 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik