Serie A: a Roma képtelen hibázni idegenben, a Milan otthon is tud

Vágólapra másolva!
2017.10.22. 17:00
null
Alekszandr Kolarov (jobbról a harmadik) győztes gólt lőtt (Fotó: AFP)
A Roma labdarúgócsapata 1–0-ra nyert a Torino vendégeként, a Milan viszont hazai pályán nem bírt a Genoával a Serie A 9. fordulójában. A Bologna Nagy Ádám nélkül szenvedett vereséget Bergamóban.

A Roma sorozatban a 11. idegenbeli mérkőzését nyerte meg a Serie A-ban, amivel beállította a saját rekordját. A jó védekezés mellett Alekszandr Kolarovnak köszönhetik a „farkasok” az újabb sikert, a szerb gyönyörűen tekert a Torino kapujába szabadrúgásból a második félidő közepén.

KOLAROV GÓLJA



A Milan a 25. perctől emberhátrányban játszott otthon a Genoa ellen Leonardo Bonucci kiállítása miatt (a csapatkapitány védő könyöklésért kapott piros lapot), és bár így is volt több ígéretes helyzete, mindegyik kimaradt. Az újabb csalódást keltő eredmény után még bizonytalanabb Vincenzo Montella helyzete a piros-feketék kispadján.

BONUCCI KÖNYÖKLÉSE



Nagy Ádám nem kapott lehetőséget a Bolognában, amely 1–0-ra kikapott az Atalanta otthonában.

A Benevento lett az első csapat a Serie A történetében, amelynek az első kilenc mérkőzése után nincs pontja. A Fiorentinától 3–0-ra kapott ki hazai környezetben az újonc, amely 2–22-es gólkülönbséggel áll a tabella végén.

A SPAL–Sassuolo mérkőzésen 19 olasz játékos kezdett, több, mint amennyi bármelyik korábbi találkozón ebben az idényben. Matteo Politano bő fél perc után megszerezte a vendégek győztes gólját.

OLASZORSZÁG, SERIE A
9. FORDULÓ
Atalanta–Bologna 1–0
(Cornelius 71.)
Benevento–Fiorentina 0–3 (Benassi 18., Babacar 47., Théréau 66. – 11-esből)
Milan–Genoa 0–0
SPAL–Sassuolo 0–1 (Politano 1.)
Torino–Roma 0–1 (Kolarov 69.)
KÉSŐBB
Udinese–Juventus 2–6 (Perica 8., Danilo 47., ill. Samir 14. – öngól, Khedira 20., 59., 87., Rugani 52., Pjanic 90.)
Lazio–Cagliari 3–0
(Immobile 7., 41. – az elsőt 11-esből, Bastos 49.)

KORÁBBAN
Chievo–Verona 3–2
(Inglese 23., 30. – a másodikat 11-esből, Pellissier 73., ill. Verde 6., Pazzini 55. – 11-esből)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Inter 0–0

Sampdoria–Crotone 5–0 (Ferrari 3., Quagliarella 12., Caprari 39., Linetty 71., Kownacki 76.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Napoli 9 8 1 26–5 +21 25
2. Internazionale 9 7 2 17–5 +12 23
3. Juventus 9 7 1 1 27–9 +18 22
4. Lazio 9 7 1 1 24–10 +14 22
5. Roma 8 6 2 15–5 +10 18
6. Sampdoria 8 5 2 1 16–9 +7 17
7. Chievo 9 4 3 2 12–11 +1 15
8. Bologna 9 4 2 3 8–9 –1 14
9. Fiorentina 9 4 1 4 15–11 +4 13
10. Torino 9 3 4 2 14–14 0 13
11. Milan 9 4 1 4 12–13 –1 13
12. Atalanta 9 3 3 3 14–13 +1 12
13. Sassuolo 9 2 2 5 5–15 –10 8
14. Genoa 9 1 3 5 8–13 –5 6
15. Udinese 9 2 7 15–21 –6 6
16. Cagliari 9 2 7 6–17 –11 6
17. Verona 9 1 3 5 6–19 –13 6
17. Crotone 9 1 3 5 6–19 –13 6
19. SPAL 9 1 2 6 7–15 –8 5
20. Benevento 9 9 2–22 –20 0
Legfrissebb hírek

Esposito volt a hős, az Inter növelte előnyét a Serie A élén

Olasz labdarúgás
13 órája

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
15 órája

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 22:55

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 22:43

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18
Ezek is érdekelhetik