Milan: Túl nagyra nőttek az elvárások – Montella

2017.11.27. 17:54
null
Vincenzo Montella szerint túl nagyra nőttek az elvárások a Milannál (Fotó: AFP)
Vincenzo Montella, a Serie A-ban szereplő Milan hétfőn elküldött vezetőedzője minden bizonnyal nincs kibékülve a klub döntésével.

 

„Sajnálom az időzítést, ugyanis a csapat még mindig mögöttem állt – vélekedett Vincenzo Montella a menesztését követően. – Mindezek ellenére köszönetet kell mondanom a Milannak, a vezetőségnek, de ilyen a labdarúgás. Az elmúlt tizennyolc hónapban több sikert is elkönyvelhettünk, mint például a Szuperkupa, de hát ez van, ilyen a futball.”

„Remélem, Gennaro Gattuso jó munkát végez majd, megbízható ember. Hogy felelős vagyok-e a Milan hetedik helyéért? A vezetőedző mindig az, de véleményem szerint mindenki más is. Az elvárások túl nagyra nőttek.”

Montella 2016 júniusában hagyta el a Sampdoriát és vette át a Milan irányítását, két évre szóló szerződést aláírva. A piros-feketék kispadján jól kezdett, a klub 2011 óta az első trófeáját szerezte meg decemberben a Juventus legyőzésével (Szuperkupa, 1–1, 11-esekkel 4–3), a bajnokságban pedig a hatodik helyig vezette a gárdát, amely 2014 után tért vissza az európai kupaporondra.

Hogy mennyire bíztak benne, jól jelzi, májusban új, 2019-ig érvényes szerződést írt alá. A nyáron alaposan megerősítették a csapatot, sokan még a bajnokesélyesek közé is besorolták Donnarummáékat, a kezdés azonban nem sikerült a legjobban: az Európa-ligában hiába jutott be a csoportkörbe az együttes, a bajnokságban csak bukdácsol – 14 forduló után csak a hetedik helyen áll, hazai pályán pedig sorozatban negyedszer sem talált be az ellenfél kapujába, erre csak 1984-ben és 2007-ben volt példa.

A piros-feketék vezetősége végül meghozta a döntést – a Milan hétfőn bejelentette Montella menesztését, a feladatait az ificsapatot irányító (nem mellesleg klubikon) Gennaro Gattuso veszi át a szezon végéig.

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 14 12 2 – 35–9 +26 38
2. Internazionale 14 11 3 – 28–10 +18 36
3. Juventus 14 11 1 2 40–14 +26 34
4. Roma 13 10 1 2 24–9 +15 31
5. Lazio 13 9 2 2 33–15 +18 29
6. Sampdoria 13 8 2 3 27–18 +9 26
7. Milan 14 6 2 6 19–18 +1 20
8. Bologna 14 6 2 6 17–17 0 20
9. Chievo 14 5 5 4 17–21 –4 20
10. Torino 14 4 7 3 18–20 –2 19
11. Fiorentina 14 5 3 6 23–19 +4 18
12. Atalanta 13 4 4 5 19–18 +1 16
13. Cagliari 14 5 – 9 13–24 –11 15
14. Udinese 13 4 – 9 18–24 –6 12
15. Crotone 14 3 3 8 11–27 –16 12
16. Sassuolo 14 3 2 9 8–24 –16 11
17. Genoa 14 2 4 8 12–20 –8 10
18. SPAL 14 2 4 8 12–23 –11 10
19. Verona 14 2 3 9 12–29 –17 9
20. Benevento 13 – – 13 6–33 –27 0
Legfrissebb hírek

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
2026.09.24. 13:17

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Serie A: edzőt váltott a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 12:29