Inter: Messi mondta, hogy nagy klubhoz igazoljak – Rafinha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.24. 15:45
Elárulta a Barcelonától kölcsönbe érkező Rafinha, részben kinek a tanácsára döntött úgy, az Internél teljesíti a szezon hátralévő részét.

Rafinha januárban került a Barcelonától az Internazionaléhoz kölcsönbe, miután a katalán klubnál nem sok játéklehetőséghez jutott – főként múlt áprilisban elszenvedett térdsérülése miatt. A brazil játékos iránt mellesleg több klub is érdeklődött, ám végül úgy döntött, hogy az Intert választja. Most pedig elárulta, miért.Rafinha januárban került a Barcelonától az Internazionaléhoz kölcsönbe, miután a katalán klubnál nem sok játéklehetőséghez jutott – főként múlt áprilisban elszenvedett térdsérülése miatt. A brazil játékos iránt mellesleg több klub is érdeklődött, ám végül úgy döntött, hogy az Intert választja. Most pedig elárulta, miért.

„Messi azt mondta, hogy egy nagy klubhoz igazoljak. Januárban beszéltem vele, de egyeztettem Suárezzel is, és elmondták, hogy egy történelmi klubhoz megyek – emlékezett vissza Rafinha, aki arra is kitért, nem rövid távra tervez a milánói együttessel. – Nem azért jöttem ide, hogy miután felépülök a sérülésemből, vissza is térjek Barcelonába. Remélem, tovább maradhatok."

A középpályás még mindig nincs tökéletes fizikai állapotban, eddig négy alkalommal került be az Inter keretébe mérkőzések előtt, ám 32 percnél többet még nem töltött egyszerre a pályán.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
Tegnap, 9:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19