Lazio: Ezt senki sem akarta – nyáron távozik a védő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 20:31
null
Stefan de Vrij már nem sokáig viseli a Lazio mezét (Fotó: AFP)
Stefan de Vrij, a Lazio holland válogatott labdarúgója kedden bejelentette, hogy az idény végén távozik a római klubtól.

 

 

A hátvéd a közösségi oldalán publikált közleményében tudatta, hogy különböző okok miatt nem tudtak mindkét fél számára kielégítő megállapodásra jutni a nyáron lejáró szerződésének meghosszabbításáról.

„Ez nagyon nehéz időszak volt számomra, tele a jövőmet illető spekulációkkal, és végül eljutottunk arra a pontra, amelyet senki nem akart. Tökéletesen megértem a Lazio-szurkolók csalódottságát, nekem is fáj, hogy így távozom” – írta a 26 éves középhátvéd.

Hozzátette, nagyon boldog Rómában és otthon érzi magát a klubnál, ám az embernek néha ki kell mozdulnia a komfortzónájából, hogy elérje a céljait.

A Lazio sportigazgatója, Igli Tare hétfőn jelentette be, hogy visszavonták a szerződéshosszabbítási ajánlatukat. De Vrij 2014-ben a Feyenoordtól igazolt a római klubhoz.

A nyáron szabadon igazolható védő iránt olasz sajtóhírek szerint a Juventus, a Manchester City, a Liverpool, a Napoli, a Manchester United, az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is érdeklődik, de a legkomolyabb kérőnek az Internazionalét tartják.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
23 órája

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41
Ezek is érdekelhetik