Inter: megállapodtak Nainggolan átigazolásáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 11:54
Az olasz bajnoki bronzérmes AS Roma labdarúgócsapata megegyezett a negyedik Internazionaléval belga középpályása, Radja Nainggolan Milánóba igazolásáról.

„A feltételekben megállapodtunk Nainggolan szerződtetéséhez” – mondta kedden Piero Ausillo, az Inter sportigazgatója, hozzátéve, hogy szerdán lesz hivatalos a 30 éves középpályás érkezése.

Nainggolan – aki nem került be a belgák világbajnoki keretébe, s ezután le is mondta a válogatottságot – 2014-ben a Cagliaritól igazolt az AS Romához, melynek színeiben 138 bajnoki mérkőzésen 26 gólt szerzett.

Milánóban a játékos újra együtt dolgozhat majd Luciano Spalletti vezetőedzővel, aki a fővárosban 2016 januárjától 2017 júniusáig volt a trénere.„A feltételekben megállapodtunk Nainggolan szerződtetéséhez” – mondta kedden Piero Ausillo, az Inter sportigazgatója, hozzátéve, hogy szerdán lesz hivatalos a 30 éves középpályás érkezése.

Nainggolan – aki nem került be a belgák világbajnoki keretébe, s ezután le is mondta a válogatottságot – 2014-ben a Cagliaritól igazolt az AS Romához, melynek színeiben 138 bajnoki mérkőzésen 26 gólt szerzett.

Milánóban a játékos újra együtt dolgozhat majd Luciano Spalletti vezetőedzővel, aki a fővárosban 2016 januárjától 2017 júniusáig volt a trénere.

NAINGGOLAN MÁR MEGÉRKEZETT MILÁNÓBA

 




 

Legfrissebb hírek

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 14:50

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Nincs vége a magyar hullámnak Liverpoolban, Sallai Roland a legújabb jelölt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.02.01. 14:31

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48
Ezek is érdekelhetik