Milan: 30 millió eurós bírság és kizárás az Európa-ligából?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.23. 12:50
Alaposan megbüntetik a Milant a La Gazzetta dello Sport értesülése szerint: a pénzügyi fair play ellen vétő klubra 30 millió eurós bírságot szabhatnak ki hétfőn, valamint kizárhatják az Európa-ligából.

Mint ismert, a klubot egy évvel ezelőtt adta el Silvio Berlusconi egy kínai cégcsoportnak, amelynek péntekig kellett volna befizetnie 32 millió eurót tőkeemelés céljából, de ezt elmulasztotta. A klub irányítását a hírek szerint várhatóan az amerikai Elliott Management veszi át a jövőben – a hitelező cég egyből el is adná a gárdát, a Chicago Cubs tulajdonosai vehetik meg.

Az együttest tavaly nyáron óriási pénzekért próbálták megerősíteni, de Vincenzo Montella nem tudott ütőképes gárdát kialakítani, a helyére kinevezett Gennaro Gattuso pedig hiába kapta kissé össze azt, így is csak a hatodik helyen zárt.

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint az Európa-liga-indulásnak viszont alighanem búcsút inthet az együttes, mivel nem tudta megnyugtatóan rendezni a „bizonytalanságait”. Továbbá a gárda jelentős pénzbírságot is kaphat hétfőn az UEFA-tól.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
23 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2026.09.03. 13:20

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.03. 09:30

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.02. 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
2026.09.02. 11:20

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26