UEFA: az AC Milan nem indulhat a nemzetközi porondon – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.27. 16:58
null
Gattusóék mégsem vehetnek részt az Európa-ligában (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a pénzügyi fair play megszegése miatt az AC Milant kizárta a nemzetközi kupaporondról.

Az UEFA rövid közleményében azt írja, a Milan megszegte a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat, így a következő két szezon egyikében (amelyikben előbb bejut a Bajnokok Ligájába vagy az Európa-ligába) nem vehet részt a nemzetközi kupasorozatokban. A Milan a Serie A legutóbbi kiírásában a 6. helyen végzett, így indulási jogot szerzett az El-re. Azaz a milánói piros-feketék a következő idényben letöltik büntetésüket, helyettük pedig minden bizonnyal az olasz élvonalban hetedikként záró Atalanta indulhat.

A szövetség megjegyzi, a Milan fellebbezhet az ítélet ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

Mint ismert, 2017 áprilisában kínai befektetők megvásárolták az AC Milant, majd a nyáron több mint 200 millió euróért vásároltak új játékosokat.

A Milan később közleményben jelezte, fellebbez.

 

AC Milan on Twitter

ACMilan farà ricorso al Tribunale Arbitrale dello Sport di Losanna https://t.co/yIL0zRqruN



 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45
Ezek is érdekelhetik