Serie A: Higuaín kétmeccses eltiltást kapott

MTI MTIMTI MTI
2018.11.13. 15:21
Két mérkőzésre szóló eltiltást kapott az AC Milant erősítő Gonzalo Higuaín, aki vasárnap kiállíttatta magát a Juventus elleni, 2–0-s vereséggel zárult rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.

A szövetség indoklása szerint az argentin légiós „elvesztette önuralmát, és fenyegetően viselkedett” a játékvezetővel szemben.

A csatár – aki a nyáron éppen a torinói együttestől került kölcsönbe a piros-feketékhez – a 82. percben, a Juve második gólja után szabálytalankodott Mehdi Benatiával szemben, majd a szabadrúgást ítélő bírónál addig reklamált üvöltve, amíg a második sárga lapját is megkapta. A 30 éves Higuaín másnap elnézést kért klubjától, a csapat szurkolóitól és edzőjétől, Gennaro Gattusótól, valamint a játékvezetőtől is.

A dél-amerikai futballistát – aki a Juventusban két szezon alatt 105 mérkőzésen 55 gólt szerzett – Cristiano Ronaldo érkezése után adta kölcsön a torinói gárda a Milannak.

A milánói klub jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

Legfrissebb hírek

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
20 órája

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40

AC/DC Milan: új módszerekkel rázza fel a klubot Gerry Cardinale

Olasz labdarúgás
2026.08.19. 15:14

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

A Milan bejelentette: elhunyt a klublegenda, Franco Baresi

Olasz labdarúgás
2026.07.31. 08:16