Serie A: nápolyiakat szállító busz gázolt halálra Inter-szurkolót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.27. 13:25
null
Szerdán nem a szurkolástól volt félelmetes hangulat a San Siróban (Fotó: AFP)
Egy Inter-szurkoló meghalt, miután szerdán az Inter–Napoli bajnoki előtt elütötte egy, a Napoli szurkolóit szállító kisbusz.

A 35 éves Inter-szurkolóta meccs előtt gázolta el a jármű, a férfi a kórházba szállítást követően elhunyt.

Az Inter 1–0-s győzelmével záruló mérkőzésnek ez volt a legnagyobb tragédiája, de akadt még balhé ezen kívül is.

A hazai drukkerek a rangadó előtt és közben négy Napoli-szimpatizánst késeltek meg, Kalidou Koulibalyt, a vendégek védőjét pedig rasszista inzultusok érték.

Marcelo Cardona, a milánói rendőrség vezetője elmondta, szankciókat sürget a futballvezetőknél.

„Több mint száz ultra vett részt a zavargásokban, Vareséből és Nizzából is érkeztek. Súlyos a helyzet, ezért javaslatot teszek rá, hogy az Inter szurkolóit ebben az idényben ne engedjék el idegenbeli találkozókra, a San Siro északi sarkát pedig zárják be március 31-ig vagy öt bajnokira és egy kupameccsre” – mondta csütörtökön Cardona.

Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke súlyosabb szankciót helyezett kilátásba, szerinte az sem zárható ki, hogy felfüggesztik az olasz bajnokságot.

„Megfontoljuk a bajnokság szüneteltetését, mert olyan problémába ütköztünk, ami nehezen orvosolható. Szürreális volt a szerda esti bajnoki, nem vagyok pszichológus, de a labdarúgók egy része félt a pályán – mondta Gravina az Il Messaggerónak. – A minisztériummal és az olimpiai bizottsággal is egyeztetnünk kell a megoldásról, ami a játék szüneteltetése is lehet.”

A futballvezető hozzátette: a játékvezető felelősségét is meg fogják vizsgálni.

Legfrissebb hírek

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Már nem Maurizio Sarri a Lazio edzője

Olasz labdarúgás
2026.05.27. 18:07

A Napoli bejelentette Antonio Conte távozását

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 13:20

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 23:07

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egyórás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 21:20
Ezek is érdekelhetik