Inter: Icardi a térdére panaszkodott, a vizsgálat szerint semmi baja

Vágólapra másolva!
2019.02.21. 10:17
null
Icardi a lelátóról nézte meg a Sampdoria elleni mérkőzést (Fotó: AFP)
Újabb fejlemény Mauro Icardi ügyében: az Internazionale argentin labdarúgója térdsérülésre hivatkozva nem lépett pályára a legutóbbi, Sampdoria elleni bajnoki mérkőzésen, ám az orvosi vizsgálatok szerint nincs baj a térdével.

 

Mint ismert, a Serie A-ban harmadik helyen álló Inter nemrég elvette a csapatkapitányi karszalagot a 26. életévét február 19-én betöltő csatártól, aki ezután úgy döntött, nem utazik el a milánói együttes ausztriai Európa-liga-mérkőzésére.

Ezt követően Icardi a hétvégi, Sampdoria elleni találkozón sem volt a keretben. A hivatalos indoklás szerint térdsérülés miatt maradt ki.

A fekete-kékek szerdai közleményéből kiderült, Icardi jobb térdét megvizsgálták, s a tesztek nem mutattak ki jelentős elváltozást a mostani idény előtt végzett vizsgálatok eredményéhez képest.

Az Inter csütörtökön 21 órától látja vendégül a Rapid Wient, amelyet idegenben egy héttel ezelőtt 1–0-ra legyőzött. Icardi ezúttal sem került be a keretbe.

Inter on Twitter

Risonanza magnetica per @MauroIcardi presso l'Istituto Clinico Humanitas di Rozzano https://t.co/YglXNbKKCa #FCIM



 

Legfrissebb hírek

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája

Serie A: a Cagliari legyőzése után Parmában szerzett pontot a Genoa

Olasz labdarúgás
4 órája

A Juventus a hatalmas mezőnyfölénye ellenére kikapott Szardínián

Olasz labdarúgás
20 órája

A Napoli egy korai góllal győzte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
23 órája

Az Inter visszavágott az Udinesének

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:59

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 09:37

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
2026.01.15. 22:45
Ezek is érdekelhetik