Juventus: CR7 csak a B-terv volt, az Inter sztárját szerették volna helyette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.13. 16:49
null
Eredetileg C. Ronaldo helyett Icardi (jobbra) volt a Juventus nyári kiszemeltje (Fotó: AFP)
A Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban árulta el, eredetileg Cristiano Ronaldo helyett a rivális Internazionale csapatkapitányát, Mauro Icardit akarták megszerezni a nyáron. A cél egyértelmű volt: egy, a klub számára elsőre elképzelhetetlen átigazolást véghez vinni, ezzel pedig felrázni és motiválni a sorozatban hét bajnoki címet gyűjtő, ám a Bajnokok Ligájában a végső sikert el nem érő keret tagjait. 

„Június elején volt egy találkozónk a klubelnök Andrea Agnellivel és az alelnök Pavel Nedveddel″ – idézte fel a történéseket Paratici, aki az olasz lapnak elárulta, egyáltalán nem volt jó a hangulat a klubnál. Pontosan tudták, hogy Gianluigi Buffon távozik, a keret pedig kezdett motivációs gondokkal küzdeni: hiába nyerték meg zsinórban a hetedik bajnoki címüket Olaszországban, a Bajnokok Ligájából viszont a negyeddöntőben kiestek.

„Fel kellett ráznunk valamivel a keretet. Egy olyan igazolást szerettünk volna, amely meghökkentő és feszegeti a határainkat. Kellett valami, amivel pozitívan sokkoljuk a csapatot. Két út állt hát előttünk: Mauro Icardi vagy Cristiano Ronaldo megszerzése.”

A 25 éves Icardi – aki az elmúlt napokig az Internazionale csapatkapitánya volt– azonban mozdíthatatlannak bizonyult. Már az első érdeklődő megkeresések sem hoztak eredményt, ezért inkább Ronaldóra kezdtek koncentrálni a Juventus vezetői, akinek megszerzéséhez sikerült plusz forrást is bevonni. A váltás a jelek szerint jól sült el: CR 18 találattal vezeti a Serie A góllövőlistáját, az együttes pedig magabiztosan halad sorozatban nyolcadik bajnoki címe felé.

Paratici megerősítette, igaz, hogy hosszú ideje figyelik az Ajax válogatott védőjét, a 19 esztendős Matthijs de Ligtet, de ez még nem jelenti azt, hogy le is igazolják.

„Nagyszerű játékos, az egyik legígéretesebb fiatal. Nagy érdeklődéssel figyeljük a fejlődését, ennél többet nem mondhatok" – tette hozzá az olasz sportvezető.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Curtis Jones az Internél folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 20:52

Ezt csak az Inter ronthatja el? – Serie A-beharangozó, 1. rész

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 17:49

Julián Álvarez helyett másik argentin világbajnok igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.20. 09:41

Egyszerű szertartás, meghitt eskütétel, de 56 millió fontos ékszer – ilyen volt Cristiano Ronaldóék esküvője

Minden más foci
2026.08.18. 10:24