Juve: Beléptünk oda, ahol éltem. A fiam megkérdezte… – CR

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.20. 14:04
null
Cristiano Ronaldo próbálja megtanítani a fiát arra, hogy csak a kemény munka hoz eredményt (Fotó: AFP)
A Cristiano Ronaldo pályafutását figyelemmel követők már régóta tudhatják, hogy kiemelkedő játéktudása mellett rengeteget adakozik – vélhetően köze van ennek ahhoz is, hogy ő maga is szegénységből és rossz körülmények közül tört ki a futballal. Manapság már nincsenek anyagi gondjai, ezért legnagyobb gyermeke meg is lepődött, amikor édesapja megmutatta neki, hol is élt hosszú évekkel ezelőtt.

 

A Juventus sztárja a portugál tévécsatornának, a TVI-nek nyilatkozott arról, mi történt akkor, amikor legjobb barátjával, Miguel Paixaóval és az ifjabb Cristiano Ronaldóval megtekintették azt a helyet, ahol gyerekként élt.

„Nagyon vártam már, hogy lássa, hol nőttem fel. Madeira szigetét és a Marques de Pombal-i házat (Cristiano Ronaldo lisszaboni lakása – a szerző) már ismerte. Szóval elmentünk a madeirai lakáshoz, és találkoztunk olyanokkal, akik már akkor is ott voltak, amikor én is ott éltem. Ez megindított, nem számítottam rájuk, egy kicsit megérintett.”

„Paixaóval és Cristianinhóval mentem, és végül beléptünk a szobába, ahol éltem. A fiam odafordult hozzám, és megkérdezte: »Apa, te itt laktál?«”

„Azt gondolják, ezen a világon minden könnyen jön. Az életminőség, a házak, az autók, a ruhák… Azt gondolják, hogy minden az ölükbe hullik. Éppen azt próbálom belenevelni a fiamba – még azzal is, amikor iskolai eseményeken veszek részt –, hogy ezek a dolgok nem járnak együtt pusztán azzal, hogy valaki tehetséges. Kemény munkával és akarattal viszont bármit elérhet, amit csak szeretne.”

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
10 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
12 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26
Ezek is érdekelhetik