Inter: balhé az öltözőben, szét kellett választani Lukakuékat?

T. D.T. D.
2019.09.20. 09:08
null
Romelu Lukakuék nem viselték könnyen a pontvesztést (Fotó: AFP)
Szét kellett választani Romelu Lukakut és Marcelo Brozovicot az Inter öltözőjében a Slavia Praha elleni döntetlen (1–1) után. A nyugodt beszélgetéssel kezdődő, feszült veszekedéssel végződő csetepaté Alexis Sánchez közbelépésével ért véget.


A La Gazzetta dello Sport azóta több helyen is megjelenő információi szerint a belga támadó azt sérelmezte, hogy a csapat nem tartotta be az Antonio Conte által megálmodott taktikát, horvát csapattársa ellen pedig az volt a panasza, hogy sokszor eladta a labdát a mérkőzés során.

Ezt Brozovic nem vette jó néven, és Lukaku egyik kihagyott helyzetét hozta fel „válaszul”. Szó szót követett, végül Alexis Sáncheznek kellett elválasztania a feleket egymástól, ahogyan Samir Handanovic is a békítő szerepében tűnt fel.

A csapat védője, Stefan de Vrij viszont a Sport Mediasetnek nyilatkozva nem sokkal később tagadta az állításokat, azt hangoztatva, hogy sosem járt a csapat öltözőjében, aki ilyeneket mond.

Akár így történt, akár úgy, az Inter nyilvánvalóan nem elégedett a csehek elleni hazai eredménnyel, azFC Barcelona dortmundi döntetlenjévelelőnybe is kerülhetett volna a csoportban – ráadásul az 1–1-et is csak a ráadásban szerzett góllal harcolta ki az olasz csapat.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
F-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 1–1 (Barella 92., ill. Olayinka 64.)

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58