Juventus: átigazolták és kölcsön is adták az Atalanta játékosát

T. I.T. I.
2020.01.02. 21:57
null
Kulusevski klubot váltott, de közben marad ott, ahol volt (Fotó: AFP)
Szerződtette az Atalantától Dejan Kulusevskit a Juventus – jelentette be a torinói klub –, majd rögvest kölcsön is adta az idény végéig ahhoz a Parmához, amelyben ősszel is futballozott. A 19 éves, egyszeres svéd válogatott középpályásért most 35 millió eurót, bizonyos feltételek teljesülése esetén pedig további 9 millió bónuszt kell kifizetnie a Juvénak.

 

Kulusevski 2016 óta pallérozódott az Atalanta utánpótlásában, a felnőttek között 2019 januárjában mutatkozott be. A múlt tavasszal lejátszott három Serie A-s bajnoki után fejlődése érdekében kölcsönadták: ősszel a Parmában futballozott, 17 bajnokin négyszer volt eredményes, és hét gólpasszt osztott ki.

És a tavasszal is a Parmában játszik majd…

Csak éppen a Juventus kölcsönjátékosaként. Merthogy teljesítményére Torinóban is felfigyeltek, és az Atalanta végül elfogadta a Juve 35 plusz 9 millió eurós ajánlatát, visszarendelte a kölcsönből, eladta a torinóiaknak, majd a Juventus abban a pillanatban visszaküldte kölcsönbe a Parmához, hogy teljes legyen a háromszög.

A 2024 júliusáig aláíró svéd szélső jelenlegi piaci értékét 25 millió euróra taksálja a Transfermarkt.


 

Legfrissebb hírek

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2026.10.12. 22:44

Az Inter fél óra alatt lerendezte a Parmát

Olasz labdarúgás
2026.10.10. 22:39

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Hiába született meg az első győzelem, edzőt váltott a Parma

Olasz labdarúgás
2026.09.28. 08:20

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:21

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Két meccs után újra győzött a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 19:56