AC Milan: a Realból pótolhatják Ibrahimovicot, ha a svéd befejezné

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.26. 08:30
null
Jovics egy év után elhagyhatja Madridot (Fotó: AFP)
Luka Jovics próbálhatná meg pótolni Zlatan Ibrahimovicot az AC Milanban – írja a Calciomercato.

 

Az olasz lap megjegyzi, a Milan korábban is harcban állt Jovics megszerzéséért, aki a múlt nyáron a Real Madridot választotta, Spanyolországban azonban eddig nem igazán vált be. A Realnál ismét új centert keresnek, egyelőre Karim Benzema mellé, majd leginkább a francia örökösének. Mindez egyet jelentene azzal, hogy Jovics távozhat Madridból. Igaz, az még kérdéses, hogy kölcsönadják vagy eladnák őt.

A Milan pozícióját javítja Ante Rebic személye, aki korábban Jovicshoz hasonlóan az Eintracht Frankfurtban futballozott, és a francia Sébastien Hallerrel kiegészülve a Bundesliga legjobb csatártrióját alkották együtt a 2018–2019-es évadban. Rebic 2021 végéig, kölcsönben szerepel Milánóban, s Jovics számára vonzerőt jelenthet, hogy újra Rebic oldalán futballozhatna.

A Calciomercato szerint akadnak buktatói is a dolognak. Egyfelől a Milan nem szeretne kölcsönvenni senkit, a saját csapatukat kívánják építeni, nem más klubok futballistáit „megszerelni”. Másfelől a megvételhez sincs jelen állás szerint elég pénzük. Jovics ára tavaly 60 millió euró körül alakult a sajtóhírek szerint. A Milan hasonló összeget csak több évre szétbontva, részletekben tudna kifizetni jelen körülmények között. Ez viszont lehet megoldás. A harmadik gond a szerb jelenlegi fizetése, Madridban nettó 5 millió euró körüli összeget tesz zsebre idényenként, s mivel Olaszországban a hasonló kaliberű futballistafizetéseket százszázalékos adó terheli, a Milannak 10 millió eurónyi éves bruttót kellene előteremtenie, ami ismét csak szembemegy a vezérigazgató, Ivan Gazidis költségoptimalizáló törekvéseivel.

Az olasz lap szerint a mérleg egálban lehet: az egyik serpenyőben Rebic és a Jovics számára nem titkoltan szimpatikus Olaszország, a jelenleginél jóval több játéklehetőség reményével; a másikban viszont jelentős fizetéscsökkentés áll.

Jovics mindenesetre a Milan vezetői szerint alkalmas jelölt Zlatan Ibrahimovic helyére. A svéd klasszis sorsa továbbra sem dőlt el. Januári érkezésekor fél plusz egy éves szerződést írt alá Milánóban, s többször hangsúlyozta, csak az évad végén dönt arról, marad-e a plusz egy idényre, vagy belátva, hogy 38 évesen már nem képes a legmagasabb szinten futballozni, inkább búcsút int Olaszországnak és vagy hazatér Svédországba, vagy egyszerűen visszavonul.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik