Gyász: elhunyt az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes olasz csatár

2020.06.22. 22:59
null
Pierino Prati (1946–2020)
A football-italia.net hétfő esti beszámolója szerint hosszú betegség után életének 73. évében elhunyt Pierino Prati, az 1968-ban Eb-győztes, két évvel később vb-ezüstérmes olasz válogatott támadója. A hírről jó barátja és korábbi római csapattársa, Bruno Conti számolt be.

Prati 1966-tól hét idényen át szerepelt a Milanban, majd megfordult többek között a Romában és a Fiorentinában, mielőtt 1981-ben visszavonult volna. Az olasz válogatottban 1968 és 1974 között 14 mérkőzésen lépett pályára, 7 gólt szerzett, tagja volt az 1968-as Eb-győztes csapatnak is – a döntő első meccsén pályára is lépett –, és benne volt a két évvel későbbi világbajnokságon ezüstérmet szerző csapat keretében is.

A Milannál 1968-ban bajnoki címet szerzett, egy évvel később pedig megnyerte a BL-elődjét, a BEK-et, ráadásul a döntőben máig ő az utolsó, aki mesterhármast szerzett. Előtte csak Alfredo di Stéfano és Puskás Ferenc volt képes erre – utóbbi ráadásul kétszer is, elsőre az Eintracht Frankfurt elleni fináléban négy gólt szerzett.

Prati a fentieken túl még két Olasz Kupát és két Kupagyőztesek Európa-kupáját is nyert, és 1969-ben elhódította csapatával az Interkontinentális Kupát, 1968-ban pedig olasz gólkirályi címet ünnepelhetett 15 találattal.

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
2026.07.02. 18:42

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
2026.07.02. 07:35

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48
Ezek is érdekelhetik