Milan: egy hajszálon múlt Szoboszlai szerződtetése

K. Zs.K. Zs.
2020.06.09. 11:09
null
Szoboszlai Dominik (Fotó: Török Attila)
A Tuttomercatoweb olasz átigazolási portál információja szerint januárban csupán egyetlen lépés hiányzott ahhoz, hogy a Milan szerződtesse Szoboszlai Dominiket, a Salzburg magyar labdarúgóját.

 

A Tuttomercatoweb úgy tudja, hogy Szoboszlai Dominik hajlott volna az átigazolásra, a két klub is nagyon közel volt a megegyezéshez, és csupán az időtényezőn múlt, hogy az üzlet nem jött létre.

Az olasz portál szerint a Milan akkor gyorsította fel a tárgyalásokat, amikor bizonyossá vált, hogy nem tudja szerződtetni Dani Olmót a Dinamo Zagrebtől (a spanyol támadó éppen a Salzburggal szorosan együttműködő RB Leipzig játékosa lett januárban).

A Tutto szerint Szoboszlai januári vételára 22 millió euró körül lett volna, és hogy valóban közel lehetett a megállapodás, azt Marco Rossi szövetségi kapitány témát érintő nyilatkozataiból is kikövetkeztethetjük.

Azóta többször beszámoltunk róla: más csapatokhoz hasonlóan a Milan sem tett le Szoboszlai szerződtetéséről, a több olasz forrás szerint a piros-feketék következő vezetőedzője, Ralf Rangnick egyik fő kiszemeltjeként kezelik.

Piaci becslések szerint Szoboszlai nyáron 20–25 millió eurós áron válthat klubot.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik fesztiválhangulatot teremtett szülővárosában

Magyar válogatott
2 órája

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
20 órája

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 19:11

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:04

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29
Ezek is érdekelhetik