Serie A: a Sassuolo drámai végjátékban tréfálta meg az Intert

B. L.B. L.
2020.06.24. 21:34
null
Lukaku szerezte csapata első gólját (Fotó: AFP)
Elképesztő fordulatokat hozott az Inter Sassuolo elleni mérkőzése az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában, a felek 3–3-mal zártak.

Remekül kezdtek a vendégek, hiszen a 4. percben Djuricsics passzával Caputo lépett ki, majd a bal alsóba lőtt (0–1). A játékrész vége a hazaiaké volt, előbb Lukaku büntetőből egyenlített, majd Alexis Sánchez passza után Biraghi lőtt a léc alá (2–1).

Az állás egészen a 81. percig nem is változott, akkor azonban a vendégek is tizenegyeshez jutottak, Berardi pedig egyenlített is. Az Inter a 86. megint közel érezhette magához a győzelmet, hiszen Candreva szabadrúgásába a gólvonalon még Borja Valero ért bele, így újra vezetett a házigazda (3–2).

A csattanó azonban még hátravolt! A 89. percben Magnani érkezett hasonlóan üresen a kapu torkában, ő sem rontott (3–3).

A meccs krónikájához hozzátartozik még, hogy a 93. percben Skriniar megkapta második sárga lapját, így az Inter emberhátrányban zárt.



OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Internazionale–Sassuolo 3–3 (R. Lukaku 41. – 11-esből, Biraghi 45+1., Borja 86., ill. Caputo 4., Berardi 81., Magnani 89.)
Roma–Sampdoria 2–1 (Dzeko 64., 85., ill. Gabbiadini 11.)
Atalanta–Lazio 3–2 (Gosens 38., Malinovszkij 66., Palomino 80., ill. De Roon 5. – öngól, Milinkovics-Szavics 11.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 27 21 3 3 52–24 +28 66
2. Lazio 27 19 5 3 62–26 +36 62
3. Internazionale 27 17 7 3 54–28 +26 58
4. Atalanta 27 16 6 5 77–37 +40 54
5. Roma 27 14 6 7 53–36 +17 48
6. Napoli 27 12 6 9 43–36 +7 42
7. Parma 27 11 6 10 37–33 +4 39
8. Milan 27 11 6 10 32–35 –3 39
9. Verona 27 10 8 9 31–29 +2 38
10. Cagliari 27 9 8 10 43–42 +1 35
11. Bologna 27 9 7 11 38–44 –6 34
12. Sassuolo 27 9 6 12 45–46 –1 33
13. Fiorentina 27 7 10 10 33–36 –3 31
14. Torino 27 9 4 14 30–46 –16 31
15. Udinese 27 7 7 13 21–38 –17 28
16. Sampdoria 27 7 5 15 29–48 –19 26
17. Genoa 27 6 7 14 32–51 –19 25
18. Lecce 27 6 7 14 35–60 –25 25
19. SPAL 27 5 3 19 20–45 –25 18
20. Brescia 27 4 5 18 23–50 –27 17
Legfrissebb hírek

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

A női olasz élvonalba igazolt a magyar válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 19:01

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:44

Pozitív lett a vb-n szerepelt ausztrál labdarúgó, Cristian Volpato kokaintesztje

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:02

Milánói receptgondok: a házi paradicsom már kevés, de wagyura nincs pénz

Minden más foci
2026.07.14. 16:57

A Real Madrid az új Modricot nézte ki a horvát válogatottból és az Interből – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.08. 07:12

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57