Inter: Dárdai korábbi játékosa visszatért Németországba

B. L.B. L.
2020.08.20. 12:49
null
„Alig várom, hogy a Bundesligában és a BL-ben játsszak ebben a fantasztikus klubban” (Fotó: AFP)
A Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach bejelentette, hogy kölcsönvette az Inter középpályását, Valentino Lazarót.

 

A 24 éves osztrák futballista Salzburgban nevelkedett, majd két idényen át a Dárdai Pál irányította Hertha BSC-nél szerepelt.

A jobb oldalon bárhol bevethető labdarúgó tavaly 22.4 millió euróért igazolt az Interhez, de mindössze 11 tétmeccs és 513 játékperc után kölcsönadták a Newcastle Unitednek a télen.

Az új idényt ismerős helyen, a Bundesligában tölti majd, mivel a Mönchengladbach és az Inter megegyezett egymással a kölcsönszerződéséről.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült végrehajtanunk a kölcsönvételt, és hogy Tino minket választott. Rendkívül sokoldalú játékos, akivel minőségileg és mennyiségileg is előrébb lettünk” – mondta Max Eberl sportigazgató.

„Alig várom, hogy a Bundesligában és a BL-ben játsszak ebben a fantasztikus klubban” – írta a közösségi felületén Lazaro.

joining @borussia Can't wait for @bundesliga_en & @championsleague nights with this great club. A tutti i fan dell' @inter: grazie per i vostri messaggi. Mi ha fatto piacere riceverli tutti, ma ho deciso di giocare la prossima stagione in Germania. Vi faccio un grande in bocca al lupo per la finale di Europa League e per la prossima stagione.

Legfrissebb hírek

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
15 órája

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28

Bajnoki címmel ünnepelte az Inter Club Ungheria a huszadik születésnapját

Olasz labdarúgás
2026.05.06. 18:19

Chivu az Inter bajnoki címéről: Fontos fejezet egy nagy klub történetében

Olasz labdarúgás
2026.05.04. 10:55

A Torino tíz perc alatt kétgólos hátrányból állt fel az Inter ellen

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 20:26

A történelem ismétli önmagát – kétgólos hátrányból fordított a Como ellen, s kupadöntős az Inter!

Olasz labdarúgás
2026.04.21. 23:07

Hármat vágott a Cagliarinak, tovább robog a scudetto felé az Inter

Olasz labdarúgás
2026.04.17. 22:48
Ezek is érdekelhetik