Serie A: hét hónapra eltiltották a Lazio elnökét

Vágólapra másolva!
2021.03.26. 21:00
null
Lotitót hét hónapra tiltotta el a bíróság (Fotó: AFP)
A járványügyi szabályok megsértéséért hét hónapos eltiltást kapott Claudio Lotito, a Lazio elnöke.

 

Az olasz bíróság emellett 150 ezer eurós büntetést szabott ki a római klubra, illetve Fabio Rodia és Ivo Pulcini csapatorvosok egy évig nem vállalhatnak szerepet a labdarúgásban, miután ők is részesei voltak a tavaly októberi és novemberi szabályszegésnek.

Az olasz szövetség (FIGC) november 3-án kezdett vizsgálódni a Laziónál. Az eljárás során a szakemberek átkutatták a csapat edzőközpontját és koronavírusteszt-eredményeket foglaltak le.

A vádpontok szerint a klub nem jelentette a pozitív eseteket a helyi egészségügyi hatóságnál, továbbá nem akadályozta meg három olyan játékos részvételét a tréningeken, aki pozitív teszteredményt adott, ráadásul két, tünetmentes labdarúgó esetében nem tartották be a kötelező tíznapos karantént.

A Lazio annak ellenére fellebbez az ítélet ellen, hogy az ügyész 200 ezer eurós bírság kiszabása mellett az elnökre 13 hónapos és 10 napos, az orvosokra 16 hónapos eltiltást kért. Korábbi sajtóhírek szerint a római klubot a pontlevonás vagy a kizárás is fenyegette, de az FIGC nem kért ilyet.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
7 órája

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

A Napoli kikapott – nem tudta kihasználni a Milan botlását

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 17:09

Serie A: Bartesaghi duplája sem volt elég a Milan-sikerhez

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 14:35

Kettős emberhátrányban szerzett góllal nyert meccset a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.13. 20:03
Ezek is érdekelhetik