Juventus: Andrea Pirlo nem gondolkozik azon, hogy elhagyja a csapatot

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 11:11
null
Az Andrea Pirlo vezette Juventus 69 pontja jelenleg csak az ötödik helyre elég (Fotó: AFP)
Elszállni látszanak a Juventus Bajnokok Ligája-induláshoz fűzött reményei, hiszen a torinói együttes 3–0-ra kikapott az AC Milantól az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 35. fordulójában. A találkozó után Andrea Pirlo a Sky Sportsnak elmondta, nem gondolkozik azon, hogy elhagyja a csapatot.

Megfelelő mentalitással edzettünk, és biztosak voltunk benne, hogy jó mérkőzést játszunk. Jól is kezdtünk, azonban a kisebb hibáknak meglett a következménye. Sok összetevője volt annak, hogy kikaptunk, egyértelmű, hogy nem úgy alakult a meccs, ahogy azt terveztük” – mondta a mérkőzés után Andrea Pirlo a Sky Sportsnak.

Hozzátette, hogy mindenképp ki kell kerülnie a gödörből a Juventusnak, és úgy véli, ennél jobban is tud teljesíteni az együttes. Arról is beszélt, hogy arra kérte a játékosokat, olyan játékkal rukkoljanak elő, ami méltó a csapat nevéhez, hiszen az eddigi teljesítményük nem az, továbbá szóba került a jövője is.

„Gondolkozom-e azon, hogy elhagyom a Juventust? Nem, hiszen még mindig van három mérkőzésünk, és csak azon jár az eszem, hogy jól teljesítsünk. Itt maradok addig, ameddig ezt lehetővé teszik. Az én feladatom, hogy jobban teljesítsen a csapat, és vállalom a felelősséget mindenért” – folytatta gondolatait az olasz szakember.

Az AC Milan vezetőedzője, Stefano Pioli elmondta, hogy a mérkőzés előtt eldöntötték, két támadóval állnak fel, és úgy gondolja, ez jelentette a két csapat közti különbséget. Hozzátette, hogy mindig próbálják a megfelelő játékosokat kiválasztani, ezért került vissza a kezdőbe Brahim Díaz is.

Hittünk a győzelemben, alázatosan és jól játszottunk, aminek köszönhetően teljesen megérdemelten nyertünk. A taktikámra nagy hatással volt a Bajnokok Ligája két elődöntője, lenyűgözött a Chelsea és a Manchester City játéka akkor, amikor nem volt náluk a labda, úgy is tartották a tempót. A játékosaimnak is elmondtam ezt, és azt is, hogy ha közösen mindent megteszünk, akkor mindegyik összecsapást meg tudjuk nyerni. Mostantól a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk” – mondta Stefano Pioli.

A találkozó után az olasz sajtóban ismét felröppent a hír, hogy Cristiano Ronaldo távozik, ha a Juventus nem tudja kiharcolni a BL-indulást. A calciomercato.com szerint ez a portugál játékos torinói karrierjének végét jelentheti, hiszen neki nem csak a pénz számít. A lap biztos abban, hogy a klasszis kap(ott) ajánlatokat más csapatoktól, így szinte elkerülhetetlen a távozása. Emellett azt is kiemeli, hogyha az „öreg hölgy” nem indulhatna a Bajnokok Ligájában, az csaknem 90 millió eurós bevételkiesést jelentene a torinói klubnak, és még ha jövőre meg is nyerné az Európa-ligát, akkor is 60-70 millió euró hiányozna a kasszából.

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ

Juventus–Milan 0–3(0–1)
Torino,Allianz Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Valeri
JUVENTUS:Szczesny – Cuadrado, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro – McKennie, Bentancur (Kulusevski, 67.), Rabiot, Chiesa (Dybala, 79.) – Morata, C. Ronaldo.Vezetőedző:Andrea Pirlo
MILAN:Donnarumma – Calabria, Kjaer, Tomori, Theo Hernández – Kessié, Bennaszer (Dalot, 82.) – Saelemaekers (Meité, 82.), Calhanoglu, B. Díaz (Krunic, 70.) – Ibrahimovic (Rebic, 66.).Vezetőedző:Stefano Pioli
Gólszerző:B. Díaz (45+1.), Rebic (78.), Tomori (83.)

 


 

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
2025.09.11. 10:06

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09
Ezek is érdekelhetik