Juventus: Grazie, Andrea – megköszönték Pirlo vezetőedzői munkáját

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 11:48
null
Andrea Pirlo a jelek szerint távozik a Juventustól (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli Juventus a hivatalos honlapján sok sikert kívánt Andrea Pirlónak a jövőre nézve. A torinói klub ugyan egyértelműen nem közölte, de a jelek szerint a vezetőedző távozik.

 

A 42 esztendős olasz szakember – aki játékosként 2011 és 2015 között volt a Juve labdarúgója – tavaly nyáron ült le az együttes kispadjára. Irányításával a címvédő csak a negyedik helyen végzett a Serie A-ban, míg az Olasz Kupában aranyérmes lett, s megnyerte az Olasz Szuperkupát is.

A Juventus a bejegyzésben köszönetet mondott Pirlónak az előző szűk egy évért, és sok sikert kívánt neki a jövőre nézve. A klub biztos benne, hogy Pirlóra sikeres edzői pályafutás vár.

Helyi sajtóhírek szerint Massimiliano Allegri váltja Pirlót a gárda élén. Allegri 2014 és 2019 között volt már a Juve trénere, irányításával a torinóiak sorozatban öt bajnoki címet nyertek, s kétszer bejutottak a Bajnokok Ligája fináléjába. Az 53 esztendős edző azóta nem dolgozott klubcsapatnál.


 


 

Legfrissebb hírek

Senkinek sem jó döntetlen – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
2 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17
Ezek is érdekelhetik