Inter: hivatalos, Eriksen már nem a klub játékosa

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 15:37
null
Christian Eriksentől elbúcsúzott az Inter (Fotó: AFP)
Immár hivatalos, hogy az Inter és Christian Eriksen közös megegyezéssel szerződést bontott egymással, mivel a játékos szívritmus-szabályzóval nem játszhat az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A). 

 

A milánói együttes érzelmes sorokkal búcsúzik a honlapján a középpályástól, aki a vonatkozó orvosi előírásokat követve nem léphetett pályára a Serie A most zajló idényében, tekintettel a nyári Európa-bajnokságon történt szívmegállására. Mindezt figyelembe véve – s ahogyan azt megírtuk – sejteni lehetett, hogy Eriksen távozik a klubból. Azt egyelőre nem lehet tudni, hol folytatja a pályafutását.

Az Inter a Twitter-oldalán ezzel a videóval köszönt el a 29 éves játékostól:


Francesco Braconaro az olasz szövetség részéről már augusztusban közölte, hogy Eriksen nem játszhat Olaszországban, hacsak nem távolítják el a nyáron beültetett szívritmus-szabályozót.

Június 12-én a Dánia–Finnország Eb-csoportmeccs első félidejében Eriksen összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra. A futballistát az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik