Juventus: ismét ügyészek vizsgálódtak, CR átigazolása is szóba került

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 18:00
null
Újabb vizsgálat... (Fotó: Getty Images)
A Juventus megerősítette, hogy pénteken ismét jártak náluk az olasz hatóság ügyészei, akik a könyvelésük, valamint a Cristiano Ronaldo átigazolása kapcsán előjövő vádak után vizsgálódtak.

A klub közleménye szerint a torinói ügyészek ténykedése a Juventus, valamint az együttes jelenlegi, Andrea Agnelli, Pavel Nedved, Stefano Cerrato és Cesare Gabasio, illetve korábbi vezetőivel szemben zajló nyomozással áll összefüggésben.

A rendőrség múlt héten tartott razziát a Juventusnál a 2019 és 2021 júniusa közötti pénzügyeivel kapcsolatban. Gyanújuk szerint a klubvezetők valótlan dolgokról tájékoztatták a befektetőket és nem létező tranzakciókat számláztak, így kíváncsiak voltak a játékoskereskedéssel kapcsolatos dokumentumokra.

Az Ansa olasz hírügynökség információja szerint a mostani vizsgálatokban már Cristiano Ronaldo távozásának anyagi részére is kíváncsiak – a 36 éves portugál támadó augusztus végén tért vissza a Manchester Unitedhez.

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
2025.12.21. 20:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

A Napoli kikapott – nem tudta kihasználni a Milan botlását

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 17:09

Serie A: Bartesaghi duplája sem volt elég a Milan-sikerhez

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 14:35
Ezek is érdekelhetik