Inter: André Onana orvosi vizsgálaton járt Milánóban

2022.01.04. 14:53
null
Hat idény után elhagyja az Ajaxot (Fotó: AFP)
Egybehangzó nemzetközi sajtóhírek szerint kedden Milánóban járt az Ajax 25 éves kapusa, André Onana, és orvosi vizsgálaton vett részt az Internél. A L'Équipe úgy tudja, a kapus a nyáron ingyen érkezik az olasz klubhoz, amelynél öt évre szóló szerződést írhat alá, még mielőtt csatlakozna az Afrika-kupára készülő kameruni válogatotthoz.

Régóta ismert, hogy André Onana szerződése júniusban jár le az Ajaxnál, és ingyen igazolhatóvá válik, ahogy azt is sejteni lehetett, hogy a kameruni kapusért sorban állnak majd a kérők. A jelek szerint a versenyfutás eldőlt, és a kapus meghozta döntését a jövőjét illetően.

Egybehangzó nemzetközi sajtóinformációk szerint Onana kedden Milánóba érkezett, ahol délelőtt részt vett az Internél az orvosi vizsgálaton. Erről elsőként a francia L'Équipe számolt be, s a lap információját később a Sky Sport Italia, a Sportitalia is megerősítette, a football-italia.com beszámolójából pedig az is kiderült, hogy az Inter e-mailben már tájékoztatta az Ajaxot arról, hogy minden kérdésben egyezségre jutott a kapussal, aki a nyártól a klub játékosa lesz.

Sajtóhírek szerint Onana öt évre szóló szerződést köt az Interrel, s hivatalosan július 1-től lesz a klub játékosa és éves szinten három millió eurós fizetést kap majd.

 

Legfrissebb hírek

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 17:50

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – ez történt a transzferpiacon csütörtökön

Minden más foci
2026.08.13. 20:25

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2026.08.13. 10:09

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 23:10

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.12. 23:00

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.12. 13:10

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:20

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.11. 21:10