Serie A: augusztus közepén kezdődik a bajnokság új idénye

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.25. 19:42
null
Augusztus közepén kezdődik a Serie A következő kiírása (Fotó: AFP)
A szokásosnál korábban, augusztus 14-én kezdődik az olasz labdarúgó-bajnokság következő idénye.

 

A Serie A-ban azért kellett előrehozni a rajtot, mert idén rendhagyó időpontban, novemberben és decemberben rendezik Katarban a világbajnokságot.

A húsz élvonalbeli klub képviselőjének részvételével megtartott pénteki ligaülésen arról is döntöttek, hogy a vb ideje alatt az olasz csapatok az Egyesült Államokban felkészülési tornán vesznek részt.

Egyelőre nem biztos, hogy az olasz válogatott ott lesz Katarban, ugyanis a pótselejtezőn előbb Észak-Macedóniát, majd Törökországot vagy Portugáliát kellene legyőznie a kijutáshoz.

A pénteki ülésen arról is határoztak, hogy az Olasz Kupa következő idénye előtt eltörlik az idegenben szerzett gólok szabályát, amit az európai szövetség már a mostani kiírás előtt megszüntetett.

Legfrissebb hírek

Saját kapusa temette el az Udinesét – megvan a Fiorentina idénybeli első bajnoki győzelme

Olasz labdarúgás
13 órája

Bajnokesélyesként játszva nyert a Juventus a Roma ellen

Olasz labdarúgás
2025.12.20. 22:50

Legyőzte a Comót, tizedik sikerét aratta a Roma

Olasz labdarúgás
2025.12.15. 22:53

Serie A: a Juve megverte és meg is előzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 22:38

Az Inter a tabellát, Martínez a góllövőlistát vezeti a genovai sikerrel

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 19:58

A Napoli kikapott – nem tudta kihasználni a Milan botlását

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 17:09

Serie A: Bartesaghi duplája sem volt elég a Milan-sikerhez

Olasz labdarúgás
2025.12.14. 14:35

Kettős emberhátrányban szerzett góllal nyert meccset a Lazio

Olasz labdarúgás
2025.12.13. 20:03
Ezek is érdekelhetik