Serie A: edzőt váltott a Venezia, házon belül érkezett Zanetti utódja

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 16:43
null
Már nem Zanetti irányítja a Veneziát (Fotó: AFP)
Menesztették az olasz labdarúgó-bajnokságban utolsó helyezett Venezia vezetőedzőjét – jelentette az MTI.

 

Paolo Zanetti irányításával térhetett vissza tavaly a csapat – 19 év szünet után – az élvonalba, ahol azonban messze nem tud eredményes lenni. Hat pont választja el a még bennmaradást érő 17. helytől, de ennél is nagyobb gond, hogy sorozatban nyolcszor kapott ki a Serie A-ban, így minimális az esélye annak, hogy érdemben változzon a helyzet.

Az együttes szakmai felügyeletét a bajnokság végéig az eddig az ifjúsági csapatnál tevékenykedő Andrea Soncin veszi át.

Duncan Niederauer klubelnök a váltás szükségességét azzal indokolta, hogy az utolsó pillanatig küzdeniük kell, és igyekeznek olyan környezetet kialakítani, amelyben lehet csodát tenni.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 17:45

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53
Ezek is érdekelhetik