Milan: megállapodtak a Liverpool támadójával – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2022.05.19. 14:48
null
Divock Origi jó eséllyel távozik Liverpoolból (Fotó: AFP)
Az AC Milan egyezségre jutott Divock Origivel a személyes feltételeket illetően, így a Liverpool 27 éves támadója nyártól Olaszországban folytatja karrierjét – jelentette a The Athletic. A belga támadó jelenlegi megállapodása június 30-án jár le az angol klubnál, s ugyan tartalmaz egy egyéves hosszabbítási opciót, csaknem biztos a távozása. 

 

A The Athletic szerint bár a papírmunka még nem készült el és Origi az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon sem esett át, 99 százalékos valószínűséggel kijelenthető, hogy a támadó az AC Milan játékosa lesz.

Origit 2014-ben mintegy 12.5 millió fontért szerződtette a Liverpool, ám az első idényére még kölcsönben visszaküldte korábbi klubjához, a Lille-hez. Később még egyszer, a 2017–2018-as évadban adta kölcsön, akkor a Wolfsburgnak.

A támadó ugyan nyolc év alatt egyszer sem számított fix kezdőnek, kitartott a csapat mellett. Jürgen Klopp, a Liverpoolt 2015 októbere óta irányító menedzser is rengetegszer dicsérte példás hozzáállása, remek mentalitása miatt.

Nyolc év alatt 175 tétmeccs, 41 gól és 18 gólpassz került a neve mellé. Ez idényenként alig 20 fellépést jelent a Liverpoolnál.

Liverpooli góljai közül a legfontosabbat alighanem a 2018–2019-es Bajnokok Ligája-elődöntő-visszavágón lőtte, Trent Alexander-Arnold mai napig emlékezetes, gyorsan elvégzett szöglete után az FC Barcelona kapujába találva. Később csereként beállva a BL-döntőben is eredményes volt.

 

Legfrissebb hírek

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

OLASZ SERIE A 2026–2027, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:53