Serie A: Szinisa Mihajlovics elhagyhatta a kórházat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.03. 12:57
null
Szinisa Mihajlovics (Fotó: AFP – a kép 2022 márciusában készült)
Szinisa Mihajlovics, a Bologna leukémiával kezelt vezetőedzője elhagyhatta a kórházat – adta hírül még hétfőn az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő klub.

 

A Bologna rövid közlése szerint Szinisa Mihajlovics „jó általános állapotban” hagyta el a bolognai Szent Orsolya Kórházat. Arról nincs információ, hogy a tréner mikor veheti vissza a csapat irányítását segítőjétől, Miroszlav Tanjgától.


Mint beszámoltunk róla, az 53 éves szerb szakvezetőnek március végétől azért volt szüksége újabb kezelésekre, mert fennállt a veszélye, hogy ezek nélkül súlyosbodik az állapota. Mihajlovics 2019 óta küzd a betegséggel, korábban három kemoterápiás cikluson és csontvelő-transzplantáción esett át.

A Bologna jó formában van, hat forduló óta veretlen, ez idő alatt ikszelt a Milannal, a Juventusszal, legutóbb a Romával, míg az Intert legyőzte.

A kék-feketék elleni diadal után a csapat meglátogatta az akkor még kórházban lévő mestert, és a következőképpen kívánt gyógyulást neki:


 

Legfrissebb hírek

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
15 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59

Zanoli óriási kiflit rajzolt a pipába – Veronában győzött az Udinese

Olasz labdarúgás
2026.01.26. 22:47
Ezek is érdekelhetik