Napoli: aláírt a koreai védő – ezzel Szalai sorsa is eldőlt?

K. Zs.K. Zs.
2022.07.27. 13:45
null
Szalai Attila és Kim Min Dzse (3) Fener-mezben a Fehérvár elleni nyári felkészülési meccsen (Fotó: Török Attila)
Szerdán hivatalos felületein a Napoli bejelentette, hogy a Fenerbahce dél-koreai válogatott labdarúgója, Kim Min Dzse a soraiban folytatja a karrierjét.

 

A Kim Min Dzse Olaszországba igazolásáról beszámoló török sajtóban téma Szalai Attila esetleges távozása is, ám például a Foto Mac nevű oldal leszögezi: a Fenerbahce nem szeretne ugyanabban az átigazolási időszakban két fontos védőjétől is megválni, így bár volt érdeklődés a magyar játékos iránt (a Wolfsburg mellett meg nem nevezett olasz klubokról szólnak a pletykák), az isztambuli klub visszautasította.

A Milliyet ugyanakkor hozzáteszi, jelen pillanatban bármennyire is nélkülözhetetlennek tűnik Szalai Attila a védelemben – Kim távozása után a következő akár az ő nagy idénye is lehet –, ha legalább 15 millió eurós ajánlat futna be érte, az azért elgondolkodtatná a Fener vezetőit.

A NAPOLI ÍGY JELENTETTE BE KIM MIN DZSE ÉRKEZÉSÉT


 

Legfrissebb hírek

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13