Juventus: összejött az üzlet, El-győztes passzmestert igazoltak

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2022.08.11. 15:32
null
Filip Kosztics csütörtökön megérkezett Torinóba, és részt vett az orvosi vizsgálatokon (Fotó: AFP)
Hétfőn jeleztük, az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus egészen közel jár ahhoz, hogy szerződtesse a legutóbbi Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt 29 éves bal szárnyvédőjét, Filip Koszticsot. Úgy tűnik, az üzlet megvalósult, a torinóiak a hivatalos honlapjukon számos fotót közöltek a szerb játékos érkezéséről.

 

Filip Kosztics 2019 nyarán igazolt a Hamburgból a Frankfurtba, miután egy idényt utóbbiban szerepelt kölcsönben. A 48-szoros szerb válogatott a védelemben és támadásban egyaránt rendkívül hatékony, a gólpasszokban teljesít talán a legjobban, a legutóbbi három évadban minden sorozatot figyelembe véve összesen ötvenet osztott ki, emellett 23 gólt is jegyzett.

A hétfői hírek arról szóltak, hogy a Juventus akkor már mindenben megegyezett a játékossal, s „csak” a német együttessel kellett dűlőre jutnia – az információk szerint az átigazolási díjat illetően négymillió euró különbség volt a két klub elképzelése között. Azt egyelőre nem tudni, hogy a „zebrák” végül mennyit fizettek Kosztics játékjogáért, aki csütörtökön az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon is átesett.


 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

Német Kupa: óriási rendbontás Mannheimben, lovas rendőrök a pályán – videó

Német labdarúgás
2026.08.21. 21:09

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
2026.08.15. 17:58

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
2026.05.18. 08:24

Zivzivadze és Goretzka is duplázott, őrült meccsen ikszelt a Bayern a Heidenheimmel

Német labdarúgás
2026.05.02. 17:53