Roma: a „Totti-utód” a PL egyik kiesőjelöltjéhez szerződhet – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 14:26
null
Zaniolo Milánóban vagy a Bournemouthnál köt ki? (Fotó: Getty Images)
Egyre inkább úgy tűnik, az AS Roma megválik olasz válogatott játékosától, Nicolo Zaniolótól, aki még a télen távozni szeretne az olasz fővárosból. A 23 éves támadó középpályás állítólag a Milanba vágyik, de a Premier League egyik kiesőjelöltje, az AFC Bournemouth adta eddig a legjobb ajánlatot... 


Nicolo Zaniolót nem sokkal római bemutatkozását követően az új Francesco Tottinak kiáltották ki az olasz fővárosban, azóta azonban két térdszalagszakadáson is túl esett, s nem is futballozik olyan formában, mint korábban.

Ettől még egészségesen kulcsembere a rómaiaknak, csakhogy Zaniolo távozni szeretne, legfőbb célja pedig egybehangzó sajtóhírek szerint az, hogy a címvédő AC Milannál folytathassa – amellyel szóban már meg is egyezett. Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano is megerősítette ezt, ám hozzátette: a klubok között egyelőre nincs egyezség.

A milánóiak ajánlata ugyanis egy kölcsönvétel, vásárlási opcióval, de a Roma egyből pénz szeretne látni Zaniolóért, ha elengedi. Az AFC Bournemouth ajánlata ezzel szemben sokkal kecsegtetőbb: 30 millió euró bónuszokkal, hozzátéve, hogy ha az angolok eladják a jövőben Zaniolót, akkor a rómaiak abból a transzferből is kapnának 10 százalékot.


 

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
7 órája

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
12 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
16 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
2026.02.02. 22:47

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00
Ezek is érdekelhetik