Videó: rasszista bekiabálások Lukaku irányába; három piros lappal zárult a Juve–Inter

B. D. K.B. D. K.
2023.04.05. 09:28
null
Lukaku ezért a gólörömért kapott sárga lapot (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a 95. percben tizenegyesből szerzett Lukaku-gól után 1–1-es döntetlent játszott egymással a Juventus és az Internazionale a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, Torinóban. Romelu Lukaku egyenlítő gólja után háromszor is villant a piros lap, de előtte a belga csatárt rasszista jelzőkkel illették a hazai szurkolók.

 

A mérkőzés hosszabbításában kezezés miatt büntetőt kapott az Inter, az ítéletet végrehajtó Romelu Lukakut pedig rasszista jelzőkkel illete a Juventus-szurkolók egy csoportja. A belga csatár aztán csitítós gólöröme miatt megkapta a második sárga lapját, azaz kiállították.


A lefújás után aztán az Inter kapusa, Samir Handanovic és a torinóiak oldaláról Juan Cuadrado kezdett el vitatkozni egymással. Először úgy tűnt, békésen elbeszélgetnek, a következő pillanatban viszont már úgy kellett szétválasztani őket. A Juve játékosa a korábbi csetepatéban begyűjtött sárga lapja miatt eleve kihagyta volna a két csapat visszavágóját, de a játékvezető végül mindkettejüknek egyből felmutatta a piros lapot, így a kapuvédő sem lehet ott a milánói mérkőzésen.



A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Juventus–Internazionale 1–1
(Cuadrado 83., ill. Lukaku 90+4. – 11-esből)
Kiállítva: Cuadrado (Juventus, a pályán kívül), Lukaku (Inter, 90+5.), Handanovic (Inter, a pályán kívül)

SZERDÁN JÁTSSZÁK
21.00:
Cremonese–Fiorentina

A visszavágókat április 25-26-án játsszák le.
A döntő május 24-én lesz.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
11 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.09.23. 10:44

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
2026.09.22. 15:53