Gyász: elhunyt a Milan Eb-győztes középpályása, Giovanni Lodetti

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 10:16
81 éves korában elhunyt az olasz Giovanni Lodetti, az AC Milan egykori Európa-bajnok középpályása.
Giovanni Lodetti (1942–2023) (Fotó: AC Milan)
Giovanni Lodetti (1942–2023) (Fotó: AC Milan)

 

Giovanni Lodetti 1942-ben született Caselle Luraniban. A Milan utánpótlás-akadémiáján kezdte meg labdarúgó-pályafutását, majd 19 évesen, 1962-ben mutatkozott be a bajnokságban. Az 1960-as években kétszeres Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (BEK), kétszeres bajnok, emellett egyszer az Olasz Kupát, a KEK-et és az Interkontinentális Kupát is elhódította.

Pályafutása csúcsa az olasz válogatott 1968-as Európa-bajnoki győzelme volt. „Végtelen szeretet volt benne a Milan, a csapattársai és a barátai iránt. Futott, harcolt, győzött és élt élete mezében. A legmélyebb és legőszintébb részvétünket fejezzük ki” – írta közleményében a 17-szeres válogatott játékosról a Milan.

 


 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
4 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
17 órája

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09
Ezek is érdekelhetik